A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében rendezte meg idei konferenciáját az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség, melynek központi kérdése így szólt:
Hogyan tanítsunk MA, amitől a gyermek sikeres lehet JÖVŐRE?
A rendezvény számos gondolatébresztő előadással, panelbeszélgetéssel és jó gyakorlattal segítette a pedagógusokat, pályaorientációval foglalkozó szakembereket és vállalati partnereket abban, hogy közösen keressék a választ a jövő oktatásának kihívásaira.
Csépe Valéria kutatóprofesszor előadása megerősítette, hogy az iskola feladata ma már nem pusztán az ismeretátadás, hanem a gondolkodás, az alkalmazkodóképesség és az önálló tanulás fejlesztése is.
Különösen érdekesnek találtam az önbizalom szerepéről szóló előadást és az ahhoz kapcsolódó programot is. Az Önbizalom Növelde Program rámutatott arra, hogy a pályaválasztás sikerének egyik alapja a saját képességeinkbe vetett hit.
Nagy figyelemmel követtem azokat a panelbeszélgetéseket is, amelyek a cégek pályaorientációban betöltött szerepét mutatták be. Jó volt látni, hogy a vállalatok egyre aktívabban kapcsolódnak be a fiatalok támogatásába, és valós szakmai tapasztalatokon keresztül segítik őket a tudatos pályaválasztásban.
Inspiráló volt hallani a mentorprogram résztvevőinek tapasztalatait.
A konferencia számunkra különösen emlékezetes marad, hiszen az ünnepélyes díjátadón tanári különdíjban részesültem, míg iskolánk elismerő oklevelet vehetett át az EJMSZ-től. Az elismerés megerősítés számunkra, hogy a STEM-területek, a műszaki pályaorientáció és a jövő kompetenciáinak fejlesztése érdekében végzett munkánk jó irányba halad. A rendezvény további örömteli eredményeként egy vállalati üzemlátogatás lehetőségét is felajánlották diákjaink számára, amely újabb lehetőséget teremt arra, hogy a tanulók testközelből ismerhessék meg a mérnöki és műszaki pályák világát.
A konferenciáról hazatérve ismét megerősödött bennem az a gondolat, hogy a jövő sikeres mérnökei, kutatói és innovátorai csak akkor találhatnak rá saját útjukra, ha az iskola, a család, a vállalatok és a szakmai szervezetek együttműködve támogatják őket.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése