2022. december 19., hétfő

Dzsungel könyve - Romváros

 A Ridex projekt keretében az ötödekeseinkkel feldolgoztuk a Romváros c. részt.

A gyerkőcök megnézték a a Dzsungel könyve filmet szlovákul, majd elolvasták a Romváros c. szövegrészletet. Játékos feladatok keretében jellemeztük a szereplőket,

melyek az Artec kockák segítségével meg is elevenedtek.





A szöveg alapján a gyerekek megépítették Romvárost. Csomagolópapír, tojástartó, ragasztópisztoly és persze a fantázia segített.


Közös ötleteléssel megépült a díszlet, kiosztásra kerültek a szerepek, feladatok és szövegrészletek, majd a próbák alkalmával kikristályosodott minden. A robotszereplők is "megtanulták" feladataikat.

Megtaláltuk kameramanunkat is, majd megkezdődött a filmes szakmába illő közös munka.

Mindenki türelmes volt, csak a vírusok okozta betegség volt az ellenségünk. A végére már csak 3 kitartó ötödikes tartotta a frontot.

Az utómunkálatokat elvégezve megszületett a projekt produktum. Fogadjátok szeretettel:


 

Ha szeretnéd kipróbálni, a projektervet itt találod.

A téli szünet előtti napokban az ötödikesek előadását megtekintették alsósaink és óvodásaink, majd ki is próbálhatták az Artec kockákból épült robotokat.

 
:)



2022. november 24., csütörtök

Robotika a szövegértés szolgálatában


Intézményünk partneriskolaként vesz részt a RIDEX (Extended Robotics Solutions for the Inclusive Development of Atypical and Typical Children) projektben, melyben az Abacusan Studio, a Giving Hungary Alapítvány, az ELTE Pedagógia és Pszichológia Kara, valamint 5 általános iskola (2 törökországi, 1 ausztriai, 1 romániai és 1 magyarországi intézmény) vesz részt.

Az Erasmus+ program támogatásával olyan robotikával támogatott tanulási folyamatokat teremtünk ötödikeseink számára, melyek fejlesztik az algoritmikus gondolkodást, a kreativitást és problémamegoldást és a szövegértést.

A projekt során a Ride projetben megalkotott tananyagtartalmakat tesztelünk, ill. kollégáink új történeteket feldolgozó tanulást segítő tartalmakat hoznak létre.

Intézményünk a Prázdniny s Opicou Škoricou, ill. Bobuĺa c. mesekönyvből választott történeteket.

Hipik Angéla projektkoordinátor, Somogyiová Marcela és Anita Holá szlovák nyelv és irodalom tanárok nemrég egy ausztriai meetingen vettek részt, melyen pontosították a feladatokat és időtervet készítettek a leprojekt sikeres lebonyolításához

Iskolánkba már meg is érkeztek az Artec robotok, melyekkel elsőként a Dzsungel könyve Ride projet tananyagait próbáljuk majd ki.

Bemeneti méréseinket az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet kutatói támogatásával végeztük. A mérésekkel az oktatási robotok használatának hatásait vizsgálják majd.

A projekt része egy nyári programozói tábor is, melyre Horányban kerül majd sor.

Úgy gondoljuk, hogy ezen Erasmus + projekt során olyan élményben lesz részük diákjainknak, melyek fejlesztő hatásuk érzékelhető lesz a szlovák nyelvű szövegek könnyebb megértésében.



#erasmusplus #ridex

2022. október 23., vasárnap

Mobilmesék - Code Week 2022

"Hol volt, hol nem volt, még a Lomb utcán is túl, ott, ahol kartonból van a mobil, papírból a polip, gyurmából a teknős, ......

Nos, e mesés birodalom adott otthont a  Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium idei Code Week eseményének 

Nagy lelkesedéssel vágott bele intézményünk tanári kara és gimnazistáinak maroknyi csapata a szervezésbe.

Hogy milyen témára fűztük fel e rangos eseménysorozatot? 

A tudatos mobilhasználatra helyeztük a hangsúlyt.

Mi más lehetett volna segítségünkre, mint Czirják Erika Mobil - mesék című mesekönyve. 




"A Mobil-mesék küldetése a megfelelő, felelős telefonhasználat segítése mesékkel. Főhőse egy okostelefon, aki kezdetben egy nadrágzseb biztonságot és kényelmet nyújtó szegletében „pihen”. Ám nem sokáig, mert a tulajdonosa, aki éppen a tengeren csónakázik viharba kerül, és Mobil egy váratlan pillanatban a tengerbe pottyan.
Egy olyan világba csöppen, ahol még nem ismerik. Viszont ez nem tart sokáig. A tenger élőlényei (Tencsi a tengeri csiga, Edú a medúza, Polli a polip, Geri a tengeri sün és a többiek) találkozva Mobillal megtapasztalhatják a működését." 

Az alsós és felsős osztályokban megkezdődött a történetek feldolgozása.

A mesék megismeréséhez tevékenységek sora kapcsolódott, melynek során megelevenedtek a mesehősök, s birtokba vették 25. termet.

Az eseménynek hírét vette a nagyvilág is, s láss csodát, a meseíró, aki el is látogatott közénk posztolt is róla közösségi oldalán.


 

Mi kerekedett ki a meseíró és rajongótábor találkozásából? Egy szuper kis foglalkozás.

Volt ott minden, mi diákoknak élmény. Mobiltelefon-családfán csücsülő dédnagyapa, kinek pocakját egy nagy, kerek tárcsázó díszíti, gyerkőcét féltő apa, kicsit modernebb öltözékben, s persze Mobil a dédunoka, aki a tenger mélyén kápráztátja el a nagyérdeműt.

Csengőhang felismerés. Appok által elvarázsolt, mobilpórázon lévő harmadikos kisdiák, akit még osztálytársai és kedvenc időtöltései se tudnak az offline világba teleportálni. 

És persze egy történet a könyvből, melyet a meseíró olvas fel. 

Reményeink szerint minden jelenlévő elgondolkodott azon, hogy a jövőben csakis helyesen és egészségesen használja és alkalmazza majd mobiltelefonját.

Ha kívácsi vagy a teljes meseszerű visszajelzésünkre, látogass el az alábbi linkre.

Az esemény, ahogy a Code Week események mindegyike, felkerült a programtérképre. 



A Magyarországon élő szlovákok hetilapja is lehozta a hírt.


A cikket itt olvashatjátok.

Az is hogyámány immáron, hogy nyitó ünnepséggel kezdjük a kódolás ünnepét.

Nem volt ez másképp ebben az évben sem.

Klányi Panna méltatta az eseményt, Gosztola Kitti, Fenyő Boglárka és Kara Szintia közreműködésével Kálmán Barnabás megtáncoltatta Bit Botjainkat.

A 4. osztály előadta a Mobiltáncot.

Fogadjátok sok szeretettel a megnyitóról készült felvételt.
 



Az esemény helyszíne teljes pompában díszelgett és várta kis kódolóinkat.

Az osztályok sorba érkeztek a Mobil-mesék birodalmába. 4 kiváló mentor segítségével minden kihívást telejsítve segítettek Mobilnak a felszínre jutni és újra Scottie nadrágzsebébe bújni.

A résztvevők megcsodálhatták a tenger világát, melyet a nyelvi előkészítősök és a 11. osztály varázsolt a 112-es terembe. Megelevenedtek a Mobilmesék hősei, mint Hóli a bohóchal, Tencsi a csiga és Polli a polip. A díszlet minden részlete gyerekek keze nyomát hirdette.

A résztvevőknek a történeteket megelevenítő kihívásokat kellett teljesíteniük:
  • Eljárták a matróztáncot a hajó fedélzetére varázsolt kódrácson.
  • Az elsüllyedt hajóroncsot elhagyva alkalmazkodtak a vízi világhoz.
  • Forma1 futamon boxutcába navigálták  Bit Bot autóinkat.
  • Vasalható gyöngyökből elővarázsolták Scottie-t és a tenger élőlényeit a szomorú Mobilnak.
  • Zenéltek a szivacskódok segítségével.
  • Kifogták a halacskákat a színkódoknak megfelelően.
  • Beprogramozták Blue Botjainkat, hogy a pályán minden hőst felkereshessenek.
A foglalkozás bemutatója az alábbi linken érhető el.

A Blue Bot pályához tartozó feladatlapot itt töltheted le.

A pálya képeit pedig itt találod.

Az intézmény közösségi oldalán megtekinthetők képes beszámolóinkat.




II. Code Week Magyarorszák konferencia előadását kísérő bemutató linkje itt érhető el.

2022. augusztus 2., kedd

Scottie és a programozás

Ez a budapesti szlovák iskola azonos c. rendezvénye a Meet and Code nyertes pályázataként valósul majd meg.

A Meet and Code kezdeményezés mögött az SAP, a Német Haus des Stiftens für Unternehmen & Non-Profits gGmbH (nonprofit Zrt.) és a TechSoup Europe hálózat helyi partnerei – Magyarországon a NIOK Alapítvány – állnak.

Számos civil szervezet rendez majd hasonló eseményeket a CodeWeek 2022 témahéttel párhuzamosan. Ezekről az alábbi linken tájékozódhatsz.


2022. július 1., péntek

Színpadon a tudomány

 A Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium falai közt egy újabb projekt zajlott április 13-án.

E projekt, melyre már januárban készültünk, a Digitális Témahét eseményeként került be az intézmény eseménynaptárába, s nagy örömünkre nyertes projektnek "könyvelhettük", hiszen a DTH 2022 különdíjas projektje lett.


A MiD-Comp Kft. a Digitális Témahét 2022 programjához csatlakozva különdíjat hirdetett meg azon diákokkal foglalkozó pedagógusok számára, akik robot és/vagy drón használatára épülő projektet vagy digitális pedagógiai gyakorlatot terveznek meglévő és/vagy későbbiekben beszrzett robot/drón felhasználásával. 

Mi is történt a projekt során?

Regisztráltunk a DTH programtérképén, majd gőzerővel beindult a tervezés.

Minden felsős és gimnáziumi osztály a különböző tudományterületek érdekességeit kutatta, majd a számára legmegfelelőbbet kiválasztva legjobb tudása szerint feldolgozta, s lelkesedéssel készült a nagy napra, amikor is a tornaterem "nagyszínpadán" a nagyközönség elé tárhatta produktumát. Volt itt minden, bemutatók hosszú sora, egyszerű kísérletezés, videóbejátszás, drónreptetés.

Az épület különböző pontjain  robotikával, programozással és előadóművészettel foglalkozó szekciókat látogathatott a kedves résztvevő.

Mindemellett különböző standok házigazdái buzdították portékáik kipróbálására a kísérletező kedvű nebulókat, de akár szabadulhatott is mindenki, aki a szabadulószoba állomásain jól teljesített.

Természetesen a táncművészet sem maradhatott ki a palettából, így alsósaink palotást táncoltak a nyitópercekben, ill. felsőseink és gimnazistáink egy flashmob keretében polgári táncot járhattak a nap zárórészében.

Fogadjátok szeretettel videó összeállításunkat e magas színvonalú programról.


Aki esetleg bővebben informálódna az eseményről, neki ajánlom az itt letölthető projekterv, ill. digitális faliújság tanulmányozását.

Képes beszámolók az iskola közösségi oldalán mutatják be a történéseket, de a Domovina - hetente jelentkező szlovák kulturális és közéleti magazin - is tudósított e nagyszabású eseményről.


Pí a rejtélyes szám

 A Kispesi Deák Ferenc Gimnázium is csatlakozott a DTH 2024 eseménysorozathoz. A résztvevők ezúttal a matematika Szent Gráljának a felfedezé...