2025. december 15., hétfő

Code Week 2025 pályázat

Örömmel osztom meg a hírt, hogy a „Kódolt küldetés – Kódold át az éjszakát” című programunk a Code Week 2025 eseményen Robotika különdíjat kapott.

A díjat a Vígvári Rendszerház támogatásával nyertük el, és a nyereményünk már meg is érkezett hozzánk.

Ez az elismerés nemcsak a diákok kreatív munkáját és kitartását igazolja, hanem azt is, hogy közösségünk képes olyan projekteket létrehozni, amelyek nemzetközi szinten is figyelmet kapnak. A program során a résztvevők játékos, inspiráló formában mutatták meg, hogyan lehet a kódolás eszközeivel újragondolni a digitális világot.

Éljétek át velünk újra a siker pillanatait – az eredményhirdetés videója elérhető:

Az eseményről további információk elérhetők itt.

December 15-én diákjaimmal részt vettünk az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán hagyományosan megrendezett Hour of Code – Kódolás Órája eseményen. 

A program során játékos, gyakorlati feladatokon keresztül vezette be a résztvevőket a programozás alapjaiba, fejlesztve a logikai gondolkodást és megmutatva, milyen lehetőségeket kínál az informatika világa.

Az esemény célja, hogy középiskolásokat és érdeklődőket ismertessen meg a programozás világával. A laborokban a diákok kreatív feladatokon keresztül tanultak, betekintést nyerhettek az informatikai kar képzéseibe, és inspirációt kaptak a jövő IT szakmáira.

Az idei nap különösen emlékezetes számunkra: az AI kvízen közel 300 résztvevő közül a 7. helyet a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium egyik diákja, Bőrdös Bálint (11. B) szerezte meg. Ez a szép eredmény nemcsak az ő kitartását és tehetségét mutatja, hanem azt is, hogy diákjaink valóban nyitottak a jövő technológiáira.



Számunkra a Kódolás Órája így nem csupán egy programozási élmény volt, hanem egy közösségi sikerélmény is, amely megerősítette: a jövő IT szakemberei már köztünk vannak.



A pedagógusok számára eközben a JövőMűhely rendezvénye kínált szakmai programot, új ötletekkel és módszerekkel gazdagítva a tanári munkát.

Megtudtam pld., hogy az Oktatási Hivatal oldalán ma már az érettségi feladatok között konkrét feladatokra is rá lehet keresni, így a diákok célzottan gyakorolhatnak, és még tudatosabban készülhetnek a vizsgákra.
A feladatkereső itt érhető el.


Pályaorientációs nap a Deákban

Szombaton ismét megrendezésre került iskolánkban a pályaorientációs nap, amelynek célja, hogy diákjaink közelebb kerüljenek a továbbtanulási lehetőségekhez, és tudatosabban készüljenek a jövőjükre.

A program során minden évfolyam számára más-más fókuszú előadások és foglalkozások álltak rendelkezésre:

  • A beérkező osztályok önismereti tréningen vettek részt, amely segítette őket abban, hogy jobban megértsék saját erősségeiket és érdeklődési területeiket.

  • A 10. évfolyam fakultációs tájékoztatót és börzét kapott, ahol közvetlen információt szerezhettek a választható tantárgyakról és a hozzájuk kapcsolódó lehetőségekről.

  • A 12. évfolyam diákjai az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzatának képviselőitől hallhattak az egyetemi élet mindennapjairól, valamint a kezdő hallgatók mentorálásáról.

Az előadások 2×45 perces blokkokban zajlottak, így mindenki több témába is betekintést nyerhetett.

Idén különösen büszkék vagyunk arra, hogy a programba a szülőket is sikerült bevonni az MTMI Pilot eseményein keresztül. Az ő felajánlásaik révén olyan új témák is napirendre kerültek, mint például:

  • „Média/ügynökség” – Ritter Ádám előadása a kommunikációs szakma kulisszatitkairól


  • „Az agrármérnök pálya kihívásai állattenyésztő szemmel” – Sándor Krisztina előadása

  • „Bionika és mesterséges intelligencia – mit is jelentenek ezek?” – Dr. Csikász-Nagy Attila előadása

  • „A színes-szagos jogászvilág” – Dr. Almási Dóra előadása

A nap gazdag és sokszínű kínálata jól mutatta, hogy a pályaorientáció nem csupán információátadás, hanem közösségi élmény is: diákok, tanárok és szülők együtt gondolkodtak a jövőről.

2025. november 18., kedd

A projektpedagógia, mint a tanulás ökoszisztémája

 Az InnoDigi program szakmai napján lehetőségem nyílt plenáris előadóként megosztani azt a szemléletet és gyakorlatot, amely az elmúlt években formálta pedagógiai munkámat. Előadásomban nem módszertani recepteket kínáltam, hanem egy olyan tanulási kultúra lenyomatát, amelyben a gyerekek nemcsak tanulnak, hanem alkotnak, kérdeznek, reflektálnak – és közben közösséggé formálódnak.

A projektpedagógia számomra nem különálló módszer, hanem egy élő, organikus tanulási tér, ahol a kérdésekből tanulási világok nőnek ki. Olyan világok, ahol a tanulás nemcsak eredmény, hanem történet – közösen formált, élményszerű és értékalapú.

Az előadás során bemutattam, hogyan válik az értékelés a tanulás természetes részévé, hogyan szövi át a folyamatot a visszajelzés, a közösségi megosztás és az önreflexió. Megosztottam példákat olyan projektekről, amelyek mesekönyvek inspirációjára születtek, és ahol a gyerekek robotokat programoztak, installációkat építettek, vagy épp táncos-drámai feldolgozásokban mesélték újra a történeteket.

A tanulás itt nem tantárgyakra bontott ismeretanyag, hanem egy összefüggő, élő rendszer – ahol a digitális eszközök nem célok, hanem lehetőségek. A Google Tanterem, a Padlet, a Micro:bit vagy a robotika nem önmagukban értékesek, hanem akkor, amikor a gyerekek kezében eszközzé válnak a világ értelmezésére és alakítására.


A plenáris előadást követően egy műhelymunka keretében közösen gondolkodtunk arról, mitől élő és működőképes a projektpedagógia – hogyan lehet valódi élménnyé tenni a gyakorlatban.

A délután egy játékos önreflexiós feladattal indult: megrajzoltuk tanári avatárunkat, felfedtük szuperképességeinket, és megosztottunk egy-egy meglepő tényt magunkról. Ezután elindult a felfedező körút – badge-ekkel, kérdésekkel és kíváncsisággal.

A résztvevők három állomáson forgószínpad-szerűen tapasztalhatták meg a projektpedagógia különböző arcait.

Dzsenga – kérdésre épülő torony: minden kihúzott elem egy gondolatébresztő kérdést rejtett, amelyre válaszolva épült tovább a közös tudás.

Projektlépések – társasjáték: dobások, mezők, kérdések és közös reflexiók vezettek végig egy képzeletbeli projektútvonalon.

QR-kódos mozgásos kihívás – Amőba-taktika: a teremben elrejtett feladványok megoldásával a csapatok mozgásba lendültek, és közösen építették az amőba-táblát.

A három állomás három különböző nézőpontot kínált – de a cél közös volt: élményszerűen gondolkodni a tanulásról, és új inspirációkat vinni haza a saját gyakorlatunkba.



2025. november 14., péntek

A díj, ami mögött ott vagytok Ti is

2025. november 11. – egy nap, amikor megállt az idő. Tíz kiváló pedagógus vehette át az idei Pécsi Eszter-díjat a BME-n, s megtiszteltetés számomra, hogy én is köztük lehettem.

Hálás köszönet illeti Tömpe Lászlót, a Kispeti Deák Gimnázium igazgatóját, aki biztatott a pályázat beadására, és elhitette velem, hogy nyerhetek. Köszönöm szakmai közösségemnek, akik nélkül ez az elismerés nem valósulhatott volna meg – és diákjaimnak, akik mindig vevők az újra, a játékra, a közös felfedezésre.

Velük indulhattam el az eltűnt pí számjegyek nyomában, színpadra vihettem az egy történetét, és fenntartható divatot teremthettünk a DTH-n. Minden projekt egy közös kaland volt – és minden kaland egy újabb bizonyíték arra, hogy a tanítás lehet öröm, kapcsolat és alkotás.

Ez a díj nemcsak elismerés, hanem megerősítés, hogy a pedagógia képes hidakat építeni generációk között, és hogy a tanári munka csendes ereje ott rejlik a jövő formálásában – a kíváncsiságban, az együttműködésben, az alkotásban.

A BME hivatalos beszámolója itt olvasható.

A BME kiadványa is érdekes olvasmány.

Köszönet és hála mindazoknak, akik segítenek ezen az úton – szakmai közösségemnek, diákjaimnak, és persze a családomnak, akik nemcsak tolerálják a munkamániámat, hanem szeretettel támogatják az ötleteim megvalósítását.

Jó érzés tudni, hogy ilyen sokan álltok mellettem – ebben rejlik minden lépés ereje.


Látogatásunk a KUKA Roboticsnál – amikor a technika közel kerül a valósághoz

MTMI Pilot iskolaként kiemelt célunk, hogy a tanulóink minél több valós, inspiráló technológiai élménnyel találkozzanak. Az idei tanév elejé...